építésének története
a soproni óváros jeles emléke a Caesar ház, a Várkerületre kivezető Hátsókapu és a Szent György utca sarkán. Az épület ezerhétszáz év városépítő munka és nyolc évszázad városi kultúra nyomait őrzi.
Az épület története elválaszthatatlan a vele szomszédos városfalak keletkezésétől és átalakulásától. A terület az egykori római város része, ahol egy római faltorony és a 3. század végi városfal építésekor megszüntetett lakóházak nyomait tárták fel. A középkorban, amikor a mai városszerkezet kialakult, a város déli kijárata a római városkaputól, a Fegyvertár utca 1 mellől mintegy 140 méterre nyitott „hátsó kapu”-hoz került át. Az ekkor, 1280 és 1340 között kiépített hármas városfalhoz és ennek kapu tornyához támaszkodott a mai Caesar ház helyén saroktelken álló épületcsoport, amely két, egyes kutatók szerint három épületből állt.
Sopron 14. század végi közigazgatási átszervezésekor már állt a belváros védelmi rendszere, és mellette az 1379. évi telekkönyv bizonysága szerint két féltelkes ház. A telekkönyvekből és a középkori adásvételi oklevelekből kiolvasható, hogy a külön tulajdonban álló féltelkes házak egyike a várfal oldalán, a másik pedig a Sópiac — a mai Orsolya tér — és a Szent György utca sarkán állt. A helyi építési szokások alapján azt feltételezzük, hogy ezek a házak az utcára néző oromfallal, falazott kerítésekkel és benne kapuval rendelkeztek.
Az épület kutatása és műemléki helyreállítása idején feltárták a gótikus állapot sok szép, ma is látható részletét, az északnyugati oromfalat, az emelet egy-egy gótikus ablakát, a kapualj kőhevederét és a pincébe vezető kőkeretes ajtókat, továbbá az épületnek a várfalszorossal való kapcsolatát. A feltárás igazolta, hogy az épület a 15…16. században emeletes volt, mindkét szárnyában nagy méretű borospincével. A beépítés magasságára utal, hogy a padlás terében álló egyik kémény az 1549 D. A. dátumot őrzi. A 15. századra keltezik azt az átépítést, amikor a hármas várfalgyűrűn belül álló lakóház a városfallal összeépült, a belső városfalból épület homlokzat lett. Ekkor alakult ki a 11. századi földsánc korona lesüllyesztésével a várfal szoros késő középkori járószintje, mintegy 2,5 méterrel a mai utcaszint felett. A Caesar ház udvaráról a bástya kertre kilépve jól megfigyelhető a városfalból lett épülethomlokzat, a falszoros másik oldalán pedig a római alapokon épült 14. századi, középkori városfal lőréses, pártázatos védőműve.
A reformáció térhódítását követően a 17. században, a polgárság anyagi és szellemi megerősödése és a Sopronba települő gazdag nemesek új lendületet adtak az építésnek. A folyamat a gótikus Sopront elemésztő 1676. évi tűzvész után vett lendületet. A középkori épületrészek összeépítése után ekkor nyeri el mai, egyemeletes, reneszánsz ízű kora barokk alakját a Caesar ház. A megnövekedett díszítőigényt tükrözik az emeleti termek stukkós mennyezetei. A sarokteremben oválisra, a kapubejárat feletti szobában négyszögűre formált középmezőt kagylós, leveles-indás díszítés keretezi. A stukkókat P. A. Conti szobrász készítette 1700 körül. Belső udvara a polgári reprezentáció igényei szerint toszkán oszlopos, árkádos elrendezésű. Az utcai homlokzatot köténydíszes ablakok és egy hengeres, zárt sarokerkély díszíti. Kapuja toszkán pilléres, a kapupárkány felett fekvő volutákkal. A mai homlokzat lizénadíszei mintegy száz évvel később, a 18. század második felében készültek.
Az ekkor már „Zöld ház” nevet viselő épület ebben az állapotban érte meg a Hátsókapu 1821. évi lebontását. 1822-ben az épület tulajdonosa megvásárolta a szabaddá vált szomszédos városfalat, és azon először kertet létesített, majd amikor a várfal alsó részét bolttá alakította, és az összedőléssel fenyegetett, a lebontott várfalrész helyén a barokk homlokzathoz igazodó háromtengelyes, emeletes, új épületszakaszt építtetett.
1944-45-ben az épület súlyos sérüléseket szenvedett. Az első barokk tengelyben állott keskeny, szögletes emeleti zárterkély lezuhant. A műemléki helyreállítás a megrongálódott lakóház rehabilitálását célozta. A középkori és barokk kori értékek megőrzésével az épületben öt, a bástyakert felőli szárnyban pedig egy további, kétszintes lakás született. A várfal szoroshoz átjáró nyílt, összekötve az udvart a bástyasétány százötven méter hosszú délnyugati szakaszával. A történeti épületrészek, a pinceborozó, a loggiás udvar, a stukkós emeleti termek a helyreállításban új funkcióval gazdagodva válhattak az idegenforgalom és a művészetbarátok találkozóhelyévé.
A Caesar ház helyreállítását 1954 és 1964 között Kissné Nagypál Judit Ybl díjas építész tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség végezte
tulajdonosai és kultúrtörténete
a szabad királyi városi cím elnyerését követő 15. században Sopron a városi élet felvirágzásának korát élte. Megnövekedett a város új, főleg német polgárainak száma. Ezek közt találjuk a ház 1379. évi telekkönyvi tulajdonosait, az első házban Biberauer Márton városi kamarást, a második házban Keresztély mödlingi kereskedő nevét. Tőlük az épületek 1404-ben és 1459-ben a Schadendorfer kereskedő család tulajdonába kerültek. A 15. századtól kezdve városi tisztviselők, patrícius családok neve szerepel az iratokban. A városi tanács ekkor még nem rendelkezett állandó városházával, így a mindenkori városbíró háza a városi főhivatal. Így történt ez Schadendorfer Mátyás városbíró hivatali működése idején is, 1420 március 12-én a Caesar ház helyén álló épületben tárgyalta a tanács Nicky Benedek környékbeli nemesember, rablólovag ügyét. A hozott halálos ítéletet a ház udvarán hajtották végre. Az örökös pénzzavarral küzdő Zsigmond király háromezer forint pénzbírsággal büntette a várost az önkényes ítélkezésért.
Sopronnak Hunyadi Mátyás uralkodása elején történt elzálogosításakor az épület a III. Frigyes császár által kinevezett városkapitány és főispán, Grafenegger Ulrik kezére jutott. 1463, a zálogjog alóli felszabadulás idejétől a tisztségét vesztett főúr nem gondoskodott a háztulajdonnal járó közterhek (őrjárat, őr állítás a városfalon, adó, robot) teljesítéséről. Emiatt Mátyás király a házat 1478-ban a városnak adományozta. A ház várfal melletti felét ezután Schreiber Mátyás soproni polgár vette meg 100 magyar forintért. A saroképület Farkas Tamásé lett, akinek leszármazottai 1529-ig maradtak tulajdonosok. Az iparos és kereskedő családok után 1628-tól az Artner család jogát őrzik az iratok. Az Artnerek 1478 óta álltak kapcsolatban Sopronnal, és három évszázadon keresztül vittek szerepet a város életében, a 17. században a protestáns értelmiség jellegzetes képviselői. A család főalakja II. Erhard Artner, Lackner Kristóf munkatársa, orvosi végzettségű városi jegyző volt. Az Artnerek birtoklása idejére esett a Caesar ház barokk kori átalakítása, mai formájának kiépítése a 17. század második felében.
A kor belpolitikai eseménye, az 1681. évi főrendiházi nádorválasztó országgyűlés e falak között zajlott. Ettől az időtől fogva az épület neve — pozsonyi mintára — „Zöld ház”. Feljegyezték, hogy a választást követően a népszerű költő, Gyöngyösi István verssel hódolva üdvözölte az új nádort, gróf Esterházy Pált, de köszöntőjét később nyilvánosan visszavonta.
Az Artnerek után a Steiner, a ReichehaIIer és a Streckenbach patrícius családok következtek, majd 1774-ben a Mártony család tűnik fel a telekkönyvben. A családra az 1775. évi — ma a kapualj falában őrzött — küszöbkő emlékeztet. Híres fiuk és 1783-ban e ház szülötte Kőszeghi‑Mártony Károly hadmérnök, a gázálarc és a sűrített levegős légzőkészülék feltalálója. A hagyomány szerint fivérével a várfal üregében rókát nevelt. A csíny emléke a házban nyílt vendéglő nevében — „Rókalyuk” — fennmaradt az utókorra.
A reformkori Sopron jeles alakja, Ihász Imre táblabíró 1817‑ben költözött a házba. Ihász a soproni zenei és színházi élet mecénása, műfordító. Ő építtette a Hátsó kapu lebontása után az épület emeletes toldalékszárnyát. Őrá és a Jókaival rokonságba került Ihász leszármazottakra céloz Csatkai Endre, amikor így ír: „alig van Sopronnak még olyan háza, amely ennyire erős kapcsolatban állna a magyar irodalom történetével”. Az Ihász rokonságból való Ihász Dániel Kossuth Lajos titkára volt a száműzetésben. Szoros kapcsolatot tartott a Kossuth emigrációval Ihász Rudolf, a Bach-korszak soproni főjegyzője, és veje, Caesar Gyula katonaorvos is. Utóbbi és felesége Kossuthtal való találkozásának dokumentumait és a Kossuth hagyomány emlékeit őrzi a Caesar család fennmaradt levelezése. Az időszak kultúrtörténeti nevezetessége, hogy a Caesar házban nyílt meg az első soproni leány középiskola 1871-ben „Sopron városi hitfelekezeti különbség nélküli, kétosztályú, magyar-német tannyelvű felső leánytanoda” néven. A Caesar leszármazottak 1952-ig tulajdonosai a nevüket viselő háznak.
A Caesar ház mai érdekessége a helyreállítás után létesített Cézár borozó. Berendezése, hangulata a régi soproni „Buschenschank”-ok emlékét idézi, bejáratánál ott lóg az italmérés jogát hirdető, fenyőágból font cégér, a „puschni”. A borászat kellékei, a több száz éves prés, a különleges, faragott hordók, a működő kemence és a pince attraktív térhatása idegenforgalmi látványosság
Horváth Bertalan
Horváth Bertalan (1939-2009) építész, építészgrafikus, Horváth József fia, a hagyaték fenntartására és kiállítására létrejött alapítvány alapítója és mecénása
irodalom
Csatkai Endre – Dercsényi Dezső Sopron és környéke műemlékei, 1953 110, 166…167
Csatkai Endre A Zöld Ház a Hátsó kapunál Kisalföld, 1957.05.23
Holl Imre Sopron középkori városfalai Archeológiai Értesítő, 1967.2 155
Nagypál Judit Sopron városfalairól Magyar Műemlékvédelem, 1973 74, 87
Házi Jenő Soproni polgárcsaládok 1538…1848, 1982
Mollay Károly A Caesar ház történetéhez, 1983